A RIESEN története.
Az 1930-as években Németországban kis sarki boltokban ömlesztve árusították a tejkaramellát – a Storck ekkor mutatta be első csomagolt, márkázott édességét, a “Storck 1 Pfennig RIESEN”-t. A karamella egyedülálló íze miatt gyorsan népszerű édesség lett.
Az 1940-es évek végén az „1 Pfennig RIESEN”-ből először „2 Pfennig RIESEN” lett, majd később neve „Storck RIESEN“-re módosult. A RIESEN többféle változatban is kapható volt, így a mai RIESEN elődjének számító csokoládés karamella ízben is.
A „RIESEN“ az idő múlásával ízében és megjelenésében folyamatosan változott, és igyekezett megfelelni a fogyasztói trendeknek, melynek eredményeként született meg az 1980-as évek végére napjaink jól ismert RIESEN-je: a hosszan tartó ízű kakaós karamella gazdag étcsokoládé bevonattal, külön-külön csomagolva, tasakos formában, mely azóta is a termék legelterjedtebb kiszerelése.
A RIESEN nemzetközi sikertörténete az 1990-es évek elején kezdődött. Ma már a “RIESEN” jól ismert márka az európai és észak-amerikai piacokon is, Németország mellett a Skandináv országokban vagy az Egyesült Államokban és Kanadában.



